A természetes gondolat
Nézz mélyen a természetbe és mindent jobban fogsz érteni. (Albert Einstein)
Energetikai vizsgálatok
Bevezető

Az energetikai auditálás során, melynek célja az energiafogyasztás abszolút és relatív értékének csökkentése, több vizsgálati terület létezik, amelyek közül a legjelentősebb az épületenergetikai auditálás.

Épületenergetikai auditálás

Energetikai szakembereink komplett létesítmények, üzemek, önkormányzati épületek, lakások, családi házak energiagazdálkodásával, veszteségfeltárásával, energetikai auditálásával és megvalósíthatósági tanulmányterveinek elkészítésével is foglalkoznak

Auditálás

Mi az auditálás fogalma?

Egy létesítmény vizsgálata kimutatja: hogyan használja fel az energiát, és ennek milyen költségvonzata van, milyen változásokat célszerű végrehajtani az üzemeltetés során, valamint milyen új berendezéseket szükséges beépíteni, amellyel jelentős energia illetve energiaköltség takarítható meg.


Az auditálás célja

Egy épületben, intézményben, létesítményben, ipari üzemben az alkalmazott energiahordozók költségeinek meghatározása  az energia használatának és feltehetően pazarlásának megértése  (mit, miért, hogyan ?)

költséghatékonyabb energia felhasználási módok feltárása és értelmezése:

  • fejlettebb üzemeltetési eljárások
  • új, hatékonyabb berendezések
  • megújuló energiák alkalmazásának vizsgálata
  • ezen változatok teljes élettartamra vetített gazdasági elemzése
  • opcióban: bankra kész javaslat készítése
  • energia megtakarítási beruházások előkészítése
  • épületek energia megtakarításának meghatározása


A lehetséges energia megtakarítások

  • Kapcsolt hő és villamos energiatermelés
  • Kondenzációs kazánok
  • Rekuperátor hő visszanyerő (teljes hő)
  • Szabadhűtés
  • Sugárzó fűtés- hűtés
  • Hőszivattyús kapcsolások
  • Energiahordozó váltás
  • Megújuló energiák (nap, szél, geo, bio.stb)
  • Épületfelügyeleti rendszer
  • Korszerű szabályzástechnika alkalmazása
  • Új típusú világítótestek
  • Modulrendszerű kazánok
  • Passzív napenergia hasznosítás



Kinek a részére készül az energetikai auditálás?

  • Társasházak, társasházi lakóépületek
  • Közintézmények, középületek
  • Önkormányzati épületek
  • Kereskedelmi épületek, irodaházak
  • Ipari létesítmények
Az auditori jelentés felépítése

1. Általános adatok:

a vizsgált létesítmény rövid bemutatása, működése, felépítése

2. Összefoglaló az auditról:

főbb ajánlások táblázatba foglalva, a megvalósulási költségekkel, becsült éves
megtakarításokkal, és a megtérülési időkkel, minden ajánlásra.
az energia fogyasztás bemutatása energia kltsg./üzem, energia kltsg./termék egységenként diagramokban
energia áramlás leírása a helyszínekre, beleértve a felhasználási helyeket, folyamatábra
energia felhasználási adatlap a helyszínekre

3. Helyszín leírása:

a helyszín, épületek, folyamatok, és működések leírása

4. Hőenergia:

  • hőenergia szerepének leírása a létesítményben, beleértve az épületgépész rendszereket is, hő áram diagram létesítményekre
  • tüzelőanyagok típusának, összetételének, fűtőértékének stb. megállapítása, tárolása, fogyasztások, költsége
  • energia átalakítás:  lista és technikai adatok az átalakítandó berendezésekről, adatok a szabályozásról, igényelt módszerekről
  • elosztó rendszerek: működési leírás, technikai adatok, állapot felmérés
  • energia hasznosítás:  lista a felhasználókról, technikai adatokkal, végfelhasználók adatai,állapotuk leírása

5.Villamos energia:

villamos energia szerepének leírása a létesítményeknél

  • ellátó rendszer:  terheléslefutás, díjszabások és teljesítmény tényezők vizsgálata
  • elosztó rendszerek:   leírása, technikai adatok, működés
  • energia hasznosítás:  lista és technikai adatok a végfelhasználásról, adatok a szabályozásról

6. Elemzés:

  • hőenergiai rendszerek műszaki és kereskedelmi elemzése
  • villamos energiai rendszerek műszaki és kereskedelmi elemzése
  • a hatékony energiafelhasználás feltárása
  • ajánlások kidolgozása előtt célszerű megvizsgálni a lehetséges legfontosabb energia megtakarítási eljárásokat


7. Ajánlások:

ajánlások három kategóriába tartoznak a beruházásoknál:

  • alacsony költségű intézkedések, azonnali illetve rövid megtérülési idővel
  • közepes költségű intézkedések, 3 évnél rövidebb megtérülési idővel
  • magas költségű intézkedések, 3 évnél hosszabb megtérülési idővel


8. Befejezés:

teszt eredmények, vizsgálati jegyzőkönyvek ( kazántelep hatásfok mérés, hőszigetelés vizsgálat, stb..)

Energianád

A Tatai energianád, mint ideális energianövény

"A biomassza kifejezés alatt tágabb értelemben a Földön lévő összes élő tömeget értjük. A mai elterjedt jelentése: energetikailag hasznosítható növények, termés, melléktermékek, növényi és állati hulladékok." (Wikipédia)

A Miscanthus sinensis "Giganteus" dísznövényként és energianövényként egyaránt ismert kínai nádfajta, melynek kiváló fagy- és szárazságtűrő szelekciója a Miscanthus sinensis "Tatai", vagyis a szabadalommal védett tatai energianád.

A növény jellemzője, hogy hosszú élettartamú (ültetvényben 20-25 év), mérsékelt égövön -20-25 °C fokig tejesen télálló, szárazságtűrő, alacsony tápanyagigényű. Egyszerűen termeszthető, a telepítés utáni években az aratáson kívül semmilyen ápolási munkát nem igényel, magas növekedése (3,5 – 4 m) miatt nem gyomosodik, gyakorlatilag nincsen kórokozója és kártevője. Nagy előnye a növénynek: csíraképes magot nem érlel, így nem gyomosít.
A telepítés utáni harmadik évtől átlagosan hektáronkénti termése a szakirodalom szerint 20 – 40 t/ha. A magyarországi kísérleti ültetvényeken az éves hozama tápanyag-utánpótlás nélkül is mindig meghaladta –időnként jelentősen - a 25 t/ha mennyiséget.
A telepítéshez négyzetméterenként 1 db palánta szükséges. A Miscanthus betakarításához alkalmasak a kender, a gabona és a nád betakarításához használatos aratógépek. A betakarítási idő január és március hónapok közötti időszak, emiatt a betakarító gépek kihasználtsága nagymértékben javul. Háztáji termelés esetében a kézi betakarítás is jó megoldás.
A levágott Miscanthus tömörítéséhez alkalmasak a gabonaszalma bálázására használt bálázó gépek. A bálázásnál nagyon fontos a megfelelő tömörítés, a szállítási költségek optimalizálása miatt. A bálázás minőségétől függően a Miscanthus súlya 450 – 550 kg/m3

A Miscanthus energiatartalma az elvégzett nagyüzemi mérések alapján 16,2 MJ/kg. A lefolytatott egyenérték számítás alapján - 1 ha ültetvény minimális terméshozamával számolva - 20 tonna energianád fűtőértéke 12 tonna jó minőségű szénnel, 8.000 liter olajjal, vagy 8.900 m3 földgázzal egyenértékű. Egy tonna energianád elégetése során 4,47 MWh energia szabadul föl. Mindezek alapján a növény kiválóan alkalmas a jelenleg használatos fosszilis energiahordozók nagyüzemi, de akár háztartási szinten történő kiváltására is

A Miscanthus sinensis "Tatai" telepítése esetén ideális energianövényhez juthat: a termesztés feltételeiről, lehetőségeiről érdeklődjön az info@balatonpark.hu címen.

Napelemek

Napelem: a tiszta energia

"A napelem vagy fotovillamos elem olyan szilárdtest eszköz, amely az elektromágneses sugárzást (foton befogást) közvetlenül villamos energiává alakítja. Az energiaátalakítás alapja, hogy a sugárzás elnyelődésekor mozgásképes töltött részecskéket generál, amiket az eszközben az elektrokémiai potenciálok, illetve az elektron kilépési munkák különbözőségéből adódó beépített elektromos tér rendezett mozgásra kényszerít, vagyis elektromos áram jön létre. Ez a jelenség ívkisüléses lámpák esetén is lezajlik, nem szükséges kizárólagosan napfény.
A napelemekre általában 20-25 év a garancia, jellemzően 20-40 év az élettartamuk. A napenergia hasznosításában hosszabb távon számottevő növekedés várható.
A ma létező nagy teljesítményű naperőművek jellemzően nem ezt a technológiát alkalmazzák; a naphőerőművek a Nap hőjét forró gőznek vagy folyadéknak adják át, ezzel turbinák segítségével nyernek áramot." (Wikipédia)

Malomipari gépcsalád fejlesztése és gabona minőség ellenőrzésének új technológiai alapjai | részletek »